A múlt héten két Prizma aranyat is begyűjtő kreatív ügynökség meghívásos tender nyerteseként kapta meg  az Unilever Rama Sütőmargarin kommunikációjának egyik legrégebbi és egyben legfontosabb projektjét, a Nagy Ramakönyv megújítását.

Kós Nikolett az Unilever Közép-Európért felelős home care kategória menedzsere elmondta “ A Rama több mint négy évtizede van jelen Magyarországon, és mint az első margarin azóta is a kategória szimbóluma, etalonja és nem utolsó sorban a fogyasztói kutatások alapján az Unilever legjobban szeretett brandje. Az ügynökség által hozott tervek alapján egy nemcsak megjelenésében megújult, hanem izgalmas sztorikkal is fűszerezett receptkönyvvel jelentkezhetünk újra vásárlóinknál.”

Az ügynökség feladata a szakácskönyv friss koncepciójának megalkotása, ezzel együtt a teljes arculati megújítás, valamint az “újrabevezetést” kísérő, elsősorban digitális kampány tervezése, kivitelezése.

Kővári Gábor a DeepInsight art directora hozzátette “Mindig örülünk, ha egy nagy tradícióval rendelkező márka fontos projektjén dolgozhatunk. Jó volt látni, hogy a megbízó nyitott volt a szakmai javaslatainkra, velünk együtt lelkesedett az izgalmas és látványos megoldások bemutatásakor. Szabad kezet kaptunk a tartalmi fejlesztésben, így a receptek megelevenednek és kis történeteken keresztül izgalmas kis könyvvé válnak. Reméljük,  ezzel hozzájárulunk ahhoz, hogy igazi hazai szeretetmárkaként még erősebb legyen a Rama.