Újrahasznosított mozireklám: Árnyékszobor-performanszt álmodott a Föld Napjára a DeepInsight az FCC Magyarország megbízásából.

„A hulladék létrehozása nem feltétlenül rossz dolog. Az a helytelen, ha nem kezdünk vele semmit.” – Mark Stevenson gondolatára reflektált a DeepInsight rendhagyó szemétszobor performanszával, melyet az FCC Magyarország megbízásából készített. A Föld Napján az Erzsébet körúti Art+ Cinema moziban a Földünk, a műanyag bolygó című film vetítése előtt megvalósított aktivitás főszereplője egy látszólag véletlenszerűen összehordott szemétkupac volt, mely valójában Szabó Ottó szobrász hulladékból készített műalkotása.

A hangszórókból felcsendülő rövid felvezetés után a szobrot egy pontból megvilágították, így a mozivásznon önálló alkotásként kelt életre: a szobor árnyéka Budapest sziluettjét rajzolta ki.

„Az árnyékszobrot a kampány során több felületen is használjuk, többek között sales folderen, print hirdetésekben. Mindenképpen szerettünk volna egy olyan megjelenést, ahol az „átváltozás” élőben történik. Ehhez két dolog kell: sötét és egy fehér felület, ahol az alkotás árnyéka megjelenhet. Innentől már adta magát a mozis ötlet” – mondta el Vér Balázs, a Deepinsight kreatívigazgatója.

Szabó Ottó szobrászművész a felkérést igazi kihívásnak tekintette: „Kíváncsi voltam hogy egy alkalmazott művészeti megrendelésre hogyan tudok kreatívan reagálni.” Az egyedi koncepció egyedi megközelítést kívánt. „Először egy tömböt készítettem, hogy megfelelő stabil alapra dolgozhassak, majd a nagyobb tömegeket raktam fel és a végére az apró részleteket dolgoztam ki. A legnehezebb feladat egy-egy ív vagy apró részlet megjelenítése volt.”