A DeepInsight ügynökséget választotta a Mogyi különleges terméke, a vajkaremellel bevont integrált márkakommunikációs kampányának megvalósítására. A Caramoon az elmúlt évben több nemzetközi élelmiszerinnovációs elismerésben is részesült.
Az ügynökség feladata olyan három éves integrált kommunikációs stratégiai felépítése volt, amely az időszak végéig jelentősen növelni tudja a Caramoon piacra kerülés évében eladott több mint 2 millió csomagos volumenét. Mivel a Caramoonnak eddig a POS és hostess promóciókon kívül nem készült egyéb támogató kampánya, ezért fontos cél volt, hogy a spontán ismertség növekedjen, könnyen dekódolható, egyszerű vizuális és verbális üzenetekkel adja át a kampány a márka fő üzeneteit.
„Kivételes helyzetben voltunk, mert az ügyfél pozitív hozzáállásának köszönhetően egyáltalán nem voltunk időnyomás alatt, az előkészítő fázis szokatlanul hosszú ideig, több mint 4 hónapig tarthatott. A cél az volt, hogy a közös munka eredményeként egy olyan stratégiát, és erre építve egy vizualitásában és üzenetében egyaránt erős, kerek koncepciót kapjunk, mely az emocionális márkapozicionálásra építve, olyan folyamatos párbeszédre képes márkaszemélyiséget épít fel, amely hosszú távon erősíti a célcsoport márkatudatát, márkához való kötődését.” – mondta el Vér Balázs a DeepInsight kreatívigazgatója.
A koncepció megalapozásához a Caramoonban rejlő alapvető feszültség, az elegancia és szenvedély kettőssége és az egész brandet átszövő titokzatosság jelentette a kiindulópontot. A kampány vizualitását a csomagolás képi és színvilága ihlette, a márkanévben is jelenlévő erős Hold asszociáció nemcsak a kreatívok képi világában, de a claimben is megjelennek: A Hold vonzásában.
A kampány fősora – Ha megkóstolod, megérted – izgalmas, megfejtésre, kipróbálásra ösztönző üzenet. A célcsoport a 18-45 éves, fővárosi, megyeszékhelyen vagy egyéb városban élő, az átlagosnál magasabb vásárlóerővel rendelkező fogyasztók köre, mintegy 2,6 millió ember.
A médiacél, hogy a fenti célcsoport lehető legnagyobb részét legalább 4-5 alkalommal elérje a december végéig tartó kampány. Ehhez az ügynökség többfajta média eszközt – az ATL csatornák mellett erős BTL jelenléttel – és számos formátumot használ, a lehető legváltozatosabban megszólítva a célcsoportot. A kampány erős online lába a bannerkampányok és médiaegyüttműködések mellett a social felületekre is kiterjed, július végén indult el a Caramoon.Mogyi Instagram oldala, ahol a közönség Caramoon receptversennyel került mélyebb bevonásra, valamint más, vezető online gasztronómiai szereplők is részt vettek a kreatív tartalom előállításában, becsatornázásában.
„A Caramoon egyedisége többek között abban áll, hogy egy olyan különleges kukoricafajtából készül, amely természetes módon gömb alakúra pattog ki, így egyenletesen vonható be az édes vajkaramellás cukormázzal. Bár ez egy szokatlan ízkombináció, hiszen a pattogatott kukoricára gondolva elsőként mindenki egy sós ízre gondol, sikerét a nemzetközi elismerések mellett az eladások is igazolják: piacra kerülése óta több mint 4,5 millió tasak fogyott ebből a termékből, amely mára már több mint 23 országban, köztük Thaiföldön és Izraelben is kapható. A mogyoródarabokkal gazdagított verzió mellett nemrég piacra került a kókuszos változat is” – mondta el Szabados Erhard, a Mogyi marketing vezetője.
http://kreativ.hu/cikk/mogyi_tendert_nyert_a_deepinsight